Skanzenben jártam

Vidámabb téma a temetőnél egy skanzen, és szívesen bóklászom a régi falusi házak között. Városi gyerek vagyok, még ha a lakóhelyem falusias is. A hatvanas években még itt-ott előfordult háziállat, nekünk is volt például tyúkunk, és rövid ideig nyúl is. De hát ez nem igazi falu.

Szóval a skanzen nádfeles, vastag, vert falu házai érdekes célpontnak ígérkezett a fotózáshoz.

Az előző évben unokatestvéremmel és feleségével voltam kint, és akkor mutatták, hogy egy erdélyi rész is kezd kibontakozni.

Reggeli után felkerekedtem. Kocsival könnyebb, gyorsabb lenne, de már nincs. Nem bízok már magamban, és inkább eladtam.

Így busz–metró–HÉV, majd a szentendrei pályaudvarról megint busz.

Kicsit keresgélnem kellett, hogy honnan indul, de megleltem.

Teljesen meg is telt a csuklós.

Hipp-hopp megvettem a jegyet, és nekivágtam. Kellemes volt az időjárás, más dolgom nem volt aznap, így nem rohantam végig az egészet, inkább komótosan haladtam, és megnéztem alaposan mindent, és kattintgattam a gépet.

Én most komponálok! – áltattam magam a kis monitort figyelve, de hát hogy ez mennyire sikerült, nézd meg az oldalon.

Valahol levettem a zakómat, mert meleg volt, és a fotós táskára akasztottam. Már arrébb jártam, amikor kiabálást hallok. Egy kedves hölgy felvette a földön fetrengő irataimat, és utánam hozta. Köszönet érte.

Séta közben lényegében csak a Dunától nyugatra eső részen jártam, és egy kicsit elkalandoztam az Erdély régióba. Bár a cukrom miatt nem lenne szabad fehér lisztes terméket fogyasztani, de a pékségnél nem tudtam ellenállni a sajtos perecnek. „Nem volt jó”. Hogy miért? Mert én a mozis változaton szocializálódtam, amelynek fő jellemzője az volt, hogy kemény. Valami különleges, csak nálunk volt eljárással készülhetett, mert szárazon és keményen hagyta el a sütődét.

Ez még Erdély előtt volt. Készítettem egy-két fotót a vonatról is, ha már a péküzlet ott van közvetlenül mellette. Olyan nagyon nem sikerült, de hát ez van.

Következett a dusnoki szélmalom, aminek képet valamiért kihagytam a bejegyzésemből, pedig vállalhatók. Szóval a perecezés után indultam tovább, át a határon. A vetítést már 2024-ben unokaöcsém és felesége társaságában láttam, tetszett is, de egyszer elég volt.

A régiót nemrég kezdték el kialakítani, kíváncsi voltam, egy év alatt bővült-e. Ekkor már fáradt voltam, lehet ez volt az oka annak, hogy nem fedeztem fel semmi újat.
Irány haza! A főbejáratnál még egy sör lement, majd indulás a buszhoz. Sikeresen elszalasztottam.

Nem írok róla külön blogot, de közben a kit objektív mellé vettem egy Sirui 16 mm-es objektívet is,
a képek legtöbbje ezzel készült.

A cikkemet ezen a linken tudod megnézni