Pécs városába beleszerettem. Ez a négy nap tele volt csodákkal, és szinte biztos, hogy újra el fogok ide menni. Olyan szép a belvárosa, annyira hangulatos, hogy csak egy barátnő/feleség társasága fokozta volna. De most már alighanem így maradok.

A Keleti pályaudvarról utaztam a Mecsek IC-vel, mégpedig Prémium+ osztályon. Már ismerős volt ez a lehetőség, tavaly a szegedi utam során már kipróbáltam. A fülkében négy kényelmes fotel található, aminek táblája és lábtartója állítható, van szabályozható légkondi stb.

Nagyjából pontosan érkeztünk. A buszok közvetlenül a pályaudvar mellől indulnak. A menetrendi kiírás nekem kissé zavarosnak tűnt, és nem is találtam olyan járatot, ami a közeli jövőben a Barbakánhoz vitt volna. Megnéztem appon, és nem tűnt messzinek a szálláshelyem, el sem lehet tévedni. Két óra bolyongás után már nem voltam annyira biztos benne. A navigációt követem. Fordulj balra, menj tovább száz métert. Fordulok, megyek. Fordulj jobbra, majd rögtön balra…
és mire odaértem a következő ponthoz, ez után már semmi nem volt kerek. Korszakalkotó ötletem támadt. Megkérdezek valakit. Merre van a Barbakán? Nem tudja. Mindegy, nézzük a Google térképét.

Megint összevissza vezet, és minta távolodnék?
– Kérem, meg tudná mondani merre van a székesegyház?
– Készséggel uram (itt leteszi a pontot, érdeklődéssel figyelek)
– Igen…
– Micsoda hülye kérdés, hát Esztergomban.

És milyen igaza van! De valahogy csak megtaláltam. A recepciós kedves volt, bejelentkeztem, a csomagomat ő eltette, és irány a tévétorony. Nem mondom, hogy megbántam, de sem lent, sem fent nem volt nyitva semmi, és már éhes és szomjas voltam. A kilátás mesés, így annyira nagyon nem voltam bosszús.

Menjünk le az állatkerthez. Lehet, el vagyok kényeztetve, de nem nyűgözött le. Készítettem néhány felvételt, de egyik sem érdemes a megmutatásra. Egy óra lézengés után lebuszoztam a szállodához.
Miután pihentem egy keveset, rendbe szedtem magam, elindultam csavarogni.

A Barbakán

A Barbakán valóban csak pár lépés, közelebb nem is szállhattam volna meg a látnivalókhoz. Aki nem szereti a városnézést, annak elég is az első nap délután sétám, a templom nagyon közel van, attól meg a dzsámi sem nagy távolság, és már láttál is mindent. Lehet hazamenni. De ez nagyon nem így van ám…

A második napon, azaz szombaton nekivágtam a belvárosnak. De hát az kis helyen van, mit lehet ott tenni egész napon át, mint lézengeni? Hát igen. Azért nekem sikerült, és nem unatkoztam.

A hotelből néhány lépés csak a körforgalom, a túloldalon a Barbakán, és a dóm északi oldala is már jól látható. Tehát átballagtam az Aradi vértanúk útján, és az lesétáltam a kaputoronyhoz. A zöldellő fák és bokrok, a jól karban tartott gyalogút és a kerek kaputorony azonnal arra ihletet, hogy ezt le kell fényképezni. Pár kattintás után tovább haladtam, és a belsejében lefotóztam a lépcsőjét és az egykori várárok feletti kis hidat.

Az Esze Tamás utcában egy kisebb csoportot pillantottam meg, ami megint csak kattintásra ingerelt. Az utamat is ebben az utcában folyattam, pár kép itt is készült. (Ajánlom figyelmedben nem csak a Városban rovatban lévő fotós bejegyzésemet, de a galériát is!) Itt van egy édes kis épület, az August Šenoa Horvát Klub lakik benne. Nevét egy fiatalon elhunyt regényíróról kapta, a Wikipédia szerint a mi Jókainkhoz hasonlítható jelentősége.

Merre is vehetném az irányt, ha nem a dómhoz? Kívül-belül csodálatos. (Nem értem a fanyalgókat, hogy nálunk minden középszerű, meg cringe és hasonlók. Nekem nem az.) A Dóm tér minden szeglete tartogat szépséget, érdekességet a püspöki palotától a magtáron át a levéltárig.

A székesegyháznál

Itt is előkaptam a masinámat, és fotóztam mindent. A templomban éppen nem volt mise, be lehetett menni. Nem vagyok hívő, és nem szeretem eljátszani, hogy mégis, így a keresztvetés elmaradt. Mea culpa. A főhajóban készítettem pár képet. Elég jó az objektívem fényereje, így vakura nem volt szükség. Lehet, kicsit zajos, de az utómunkával megoldható, meg úgyis lekicsinyeltem netes méretre.

Közben eljött az ebéd ideje. A Rózsakert néhány lépés, nézzük meg? Húsvét van, a kertjében elhelyezek mindenféle kincseket, amelyeket a gyerekek játékos formában begyűjthettek, és a pultnál ajándékra cserélhették.

Én már vénember vagyok, így maradtam a finom borocskánál, és a bisztró kajánál. Finom volt, de még nincs este. Séta foly. köv. A Káptalan utca felé vettem az irányt, ahol a Zsolnay Múzeum is található (ide nem mentem be, de majd a következő napon a Zsolnay Negyedbe igen). Az irányt innen a Széchenyi tér felé vettem.

Széchenyi tér

A dzsámiban mise volt, így nem tudtam belülről megnézni, de sebaj, van bőven mit nézi így is. A Nádor Szállóhoz kedves, mulatságos emlék fűz, erről írtam a cikkemben is. Most egy másik, ide kötődő történet: Miután az étterméből átmentünk a cukrászdába, az egyik osztálytársam kért egy kávét. Majd még egyet, aztán egy harmadikat, negyediket. A csoportunkkal tartó egyik szülőnek fel is tűnt. Kiderült, hogy az első még presszó kávé volt, kevés rummal. Az utolsó már csak rum.

De vissza a jelenhez. Király utca. Elsőként a pesti Váci utcához hasonlítottam, de aztán gyorsan elvetettem ezt. Persze itt is vannak márkás divatcikkeket árusító boltok, de kisebb arányban, kiülős vendéglátóhelyek annál nagyobb számban. És itt van a színház is. Néztem a műsort, lehetőségeket. Estére veszek jegyet. De erre nem volt lehetőség, no meg illően nem is tudtam volna felöltözni.

Közben már az este is közeledett. A hotelnek van egy társszállodája a Szinbád (sic!). Az étterem is itt található, ahova kedvezményem van. Egy jó adag tatárbifszteket toltam be. Az étel finom volt, és nem tudok elmenni szó nélkül emellett, hogy a felszolgálók milyen készségesek, figyelmesek voltak. És minden tolakodás nélkül tették. Sok helyen tapasztalom, hogy mintha ott sem lennék, vagy na ez a hülye mé’ nem maradt otthon. A másik meg a tolakodó. Vagy mindent rám akár erőltetni, vagy az előző durvább változata. Ha nem rendelsz semmit, fizess, és húz a francba.

Itt sikerült megtalálni a helyes arányt. Az utolsó nap (mindhárom este itt költöttem el a vacsorámat) meg is említettem nekik.

A vasárnapot a Cella Septichoránál kezdtem, majd megtekintettem az ókeresztény mauzóleumot, egy bő félórát elidőztem benne. Többet is megér, de még előttem állt egy nagy séta.

Zsolnay Kulturális Negyed

Ugyanis a Zsolnay negyed így szándékoztam megközelíteni. A cukrom miatt tilos a fagyi, de nem tudtam megállni. Majd úgyis lemozgom. Olyan két kilométer, de megéri. A korai időpont ellenére meleg volt, de szépen süt a nap, nem hajt a tatár, hova rohanjak.

Volt kedvezményes kuponom, a Gyugyi-gyűjteményemhez külön is. Sok képet készítettem, tetszett a hely, csöppet sem bántam meg ezt a „hatalmas” kitérőt.

Aki járt már itt, annak nem kell sokat ragozni, hogy megérte a kiadós sétát ide eljönni. Nincs olyan szeglete a helynek, amelyek ne lennének egymagukban is csodálatra méltó. Még az egyszerű üzemépületek is jó ízléssel, túlzások nélkül díszítettek, jó átgondoltak. Töviről hegyire bejártam az egész területet. Most az üzemcsarnokba nem lehetett bemenni (Azt hiszem, munkanapon van rá lehetőség. Legalábbis emlékeim szerint a 70-es években, amikor az iskolával ide látogattuk, akkor lehetett). A Gyugyi-gyűjteményre külön jegy kell, ez több kiállításra is igaz, de ez senkinek ne vegye a kedvét. Az itt készült fotóimat meg tudod nézni ebben a galériában.

A visszaútra kerestem buszjáratot, de végül újabb gyaloglás lett belőle.

Ez is Pécs

Ha már ebben a fantasztikus városban jársz, ne ragadj le az agyonfotózót, minden turistacsábító cikkben, ajánlatokban szereplő kiemelt látványosságoknál. Magam is kerestem ezeket a helyeket, és bár eredetileg úgy terveztem, hogy a közeli helyekre (Siklós, Orfű, Abaliget) is ellátogatok, végül elmaradtak, mert a város nem engedett. Csavargásaim során felfedeztem olyan kincseket is, amelyek nem szerepelnek a címlapokon, de muszáj látni. És csak nem akartak fogyni, sok dologra már nem jutott időm.

Bár központi helyen áll a Janus Pannonius Egyetem látogatóközpontja, a tér gazdag kínálata között elvész a jelentősége. Korábban régészeti múzeumnak adott helyet.

Ennek a sétálóutcának csaknem minden épülete védettséget élvez, műemlék jellegű. 2020 nyarán adták át a teljesen felújított utcát. Ekkor alakult át teljes egészében sétálóutcává, olyannyira, hogy még a bringások is csak tolhatják a gépeiket. A felújítás egy évig tartott. Nem tudom, milyen lehetett előtte, de kellemes itt bandukolni, sokan meg is teszik. Pécsiek, turisták egyaránt.

Húsvét hétfőjén elégedetten, de fájó szívvel csomagoltam, és indultam a vasútállomáshoz. Ezúttal busszal, nem kockáztatva az újabb kacskaringókat.