Szegedi csavargásom

frissítve: 2025. szeptember 29., hétfő

Kihasználtam a május eleji munkanap-áthelyezést, és Pécs után nem sokkal újabb négynapos lazulást engedtem meg magamnak. A tervben Szeged, Hódmezővásárhely és Makó volt. Tavaly pünkösdkor már jártam a városban, és minden tekintetben jól sikerült. A szállodával is meg voltam elégedve, így most is ott vettem ki szobát. Most lazábbra vettem a programot, több lötyögéssel, semmit tevéssel. Szeged belvárosát azét bejártam, és egy sétahajózást is beiktattam a programba. Hódmezővásárhelyre a vonatvillamossal mentem ki, ami gyors és kényelmes. Ott sem csináltam semmi. Csak sétáltam, nézelődtem. Külön bejegyzésben írok majd róla. Itt csak Szegedről írok, és mutatok képeket.

A szegedi dóm

Itt most illene bemutatnom a templomot, mint tettem a pécsi posztomban is a képekkel? Nem teszem. Szóval tavaly is, meg régebben is már jártam itt, és mindegyikre szívesen emlékszem, de emlékeimben jószerivel csak a Magyarok Nagyasszonya-székesegyház maradt meg emlékeimben. A múlt évezredből rémlik a Kárász utca neve, meg hogy fagyiztunk is itt, de nagyjából ennyi.

Nagyon hosszú eltelt, mire újra felbukkantam itt. Mégpedig egy spontán szerveződött kerékpáros csapat tagjaként. Idegenvezetőnk egy – a tévében is fel-fel bukkanó – hölgy volt, aki a város szülötte. Mórahalom volt a bázisunk akkor, a fürdő melletti panzió, onnan gurigáztunk be a városba.
Aztán a tavalyi kiruccanásom. Mivel a hotel közvetlenül az állatkertnél van, adódott, hogy ott kezdjem a programom. Borfesztivál volt akkor, így a helyi és helytelen (főleg az utóbbi) itókáknak is adóztam.

Persze, a várost is alaposan bejártam, a fogadalmi templom sem maradt ki. Viszont a toronyba sem akkor, sem most nem másztam fel.

A mostani látogatásom alatt egy esküvő is volt. A meghitt hangulatot bizonyára fokozta a téren folyó valami sportrendezvény, amelynek hangosítása szerintem Makóig elért.

A belső térben is készítettem néhány felvételt. Többek között a Fadrusz-feszületről is. Fadrusz János adományozta a városnak. Ám az elhúzódó templomépítés miatt sokáig a Kultúrpalota lépcsőházában volt, és csak 1958-ban került vissza az egyházhoz, akkor a Dömötör-templomba, és csak 1979-ben került a jelenlegi helyére.

A nemzeti színház

„A Szegedi Nemzeti Színház 1883-ban épült a bécsi Ferdinand Fellner és Hermann Helmer cége által eklektikus, neobarokk stílusban. 1883. október 14-én nyitották meg, 1885-ben leégett, de 1886-ban kisebb változtatásokkal helyreállították. Mai nevébe a Nemzeti jelzőt 1945-ben kapta, Magyarországon harmadikként.” – írja a Wikipédia.
Ideje lenne megnéznem egy előadást is végre, mert eddig csak keringtem körülötte, meg egy remek ebédet költöttem el a közvetlen közelében.

Szegedi Nemzeti Színház
Szegedi Nemzeti Színház

Szobrok

Régi poén, amikor egy kép előterében egy bombázó szerepel, de nem azt kell figyelni, hanem ami a háttérben van. Arra viszont senki nem kíváncsi. Kérem szépen, itt tessék a hátteret nézni, én nem vagyok valami látványos.

Hunyadiak szobra

Hunyadiak szobra Szegeden a Tisza partján, a Móra Ferenc Múzeum mögött. A lovon az ifjú Mátyás király megkoronázásakor). Lapis András alkotása

Scroll to Top