Tavaszi séta a Városliget, végre! Nem mondom, hogy az eszemet nem tudom, mióta nem láttam havat. Öreg vagyok, de még nem szenilis. Gyermekkorom telei már nem jönnek vissza. Nem csak az ifjúságom, de a több hónapos, hóban bővelkedő tél sem.
Most az év elején szinte minden átmenet nélkül keményített be a tél. Előtte olyan semmilyen volt. Elég hideg ahhoz, hogy fűteni kelljen, száraz is. Az Illatszertár című tévéjátékban mondja Sípos úr: „A hóban az az egy unszimpátikus (sic), hogy muszáj neki elolvadnia”. De hát a városiban soha nincs öröm. Itt Rákosligeten, ahol gyermek voltam, és ma is lakhelyen, még elment. Lehetett szánkózni, csúszkálni a jeges úton, korcsolyázni a fellocsolt teniszpályán vagy a Rákos-patak árterén. A Naplás-tó akkor még nem létezett. Nézd meg a galériámat is!
A lényeg, hogy miután jól tarkón vágott minket az időjárás, március elején úgy olvadt semmivé, ahogyan jött. Eltűnt a hó, a nappalok egyre melegebbek. Éjszaka még nulla fok körülre visszahűl a levegő, de már ki lehet menni a lakásból, sétálni, futni, bringázni, vagy a kertben matatni.
Egy-egy rejtettebb helyen fiatal párok, és ez így van jól! Szóval széltében és hosszában tele a Városliget.
Sok futót is láttam csapatban vagy egyedül. Nem találkoztam egyetlen kerékpárossal sem, pedig a hely nagyon alkalmas rá. Talán nekik nincs külön pálya, mint a futóknak, de több ponton is eléri a kerékpárút a parkot.
Szombaton, egy nappal nőnap előtt felkerekedtem fotózni. Nem volt határozott elképzelésem, ám végül a Ligetben kötöttem ki.
Csúcsforgalom volt. Úgy látszik, sokan mások is már vágyták a jó időt. Apukák gyermekkel görkoriztak, anyukák a kicsikkel sétáltak, és persze pap, mama, kis lurkók együtt.
Sóváran figyeltem a Ballon kilátót. Biztos csodás onnan szétnézni, de két fő akadályba ütközik, hogy felszálljak általa a magasba: az erős tériszonyom és az ára. Tízezer forint, és csak 5 percig van fent.
A Vajdahunyadvár sok külföldit vonz, a benne lévő mezőgazdasági múzeum tapasztalom szerint már nem annyira népszerű. Évtizedek óta nem voltam benne magam sem, és alig-alig találkoztam másokkal. Pedig érdekes, és ha nem csak végiglohol az ember, órákat el lehet tölteni benne.
Úgy látszik a madarak még igénylik az embertől származó maradékot. Vagy elkényelmesedtek, vagy valóban nem találnak élelmet. Ez utóbbit nem tartom valószínűnek.
